Érdekességek
Már a XII. századból való történelmi források is megemlítik a pálinkát. Arról, hogyan honosodott meg a pálinkakészítés tudománya a Kárpát-medencében, három elmélet létezik:
- Az egyik feltételezés szerint az őskori magyarok a honfoglalás során keletről hozhatták magukkal a pálinkafőzés tudományát.
- A másik elképzelés úgy tartja, északról származik az eljárás. Az európai kultúrában a mai Skócia, Írország területe a párlatkészítés bölcsője, és vélhetően innen terjedhetett el Németországon és a mai Csehországon keresztül a pálinkakészítés tudománya.
- A harmadik elmélet azt feltételezi, hogy délről juthatott el hozzánk a metódus. Az első párlatkészítésről szóló írásos emlékek a mai Irak/Irán területéről származnak. Időszámításunk előtt 1000 körül már készítettek itt párlatokat borból. Innen kerülhetett át a módszer Görögországba, onnan pedig Olaszországba, feltehetően innen érkezhetett Magyarországra is a desztilláció.
- Az egyik feltételezés szerint az őskori magyarok a honfoglalás során keletről hozhatták magukkal a pálinkafőzés tudományát.
Az első írásos emlékek 1320-as évekből származnak. Károly Róbert király itáliai útját volt kénytelen megszakítani köszvény miatt, és felesége, Erzsébet királyné gyógyítgatta rozmaringos borpárlattal. Ezt nevezték „Aqua vitae reginae Hungariae”-nak, azaz a magyar királyné életvizének.
Mátyás király már különbséget tett gyümölcsből és gabonából készült párlatok között. Az előbbit crematura, az utóbbit pedig crematum névvel illette.
A XVI. században a pálinkafőzés nagyon elterjedt, és két irányt vett. A népi, jobbágyi irány, a házi főzés, kifejezetten az e célra készített pálinkafőző kunyhókban folyt, eredményét saját célokra használták fel. Felmérések szerint a XVI. században több százezer pálinkafőző kunyhó létezett a Kárpát-medencében. Ez az irányzat alapozta meg a bérfőzés alapjait. A másik irány az eladásra főzött, eleinte sörből és borból készített pálinka előállítása volt, ennek színterei az uradalmak és egyházi főzdék voltak, a városokban a sernevelő házakban, pálinkacéheknél is folyt főzés. Valamikor a XVI. században jelenthetett meg először a törköly.
A XVII. századra a legkedveltebb pálinka a szilvórium volt. Megbízható mennyiségi adatok 1850-tól – a szeszadó bevezetésétől – állnak rendelkezésünkre. 1851-ben az akkori Magyarország területén 105 129 pálinkafőzdét írtak össze, vagyis csaknem minden gazdaságnak, uradalomnak, illetve településnek volt saját főzdéje.
Az állam az 1920-as években jelentősen korlátozta a szesz előállítását. A szeszmérő gépek felszerelése (1924-1926) is negatív hatást gyakorolt a pálinkatermelés alakulására.
A szocializmus hiánygazdasága a pálinkafőzést sem kímélte. Az üzemek technikai felszereltsége, a szakemberek hiánya és a gyenge alapanyag miatt lehetetlen volt kiváló pálinkákat készíteni. Emiatt aztán az itthoni és a külföldi piacokról eltűnt a gyümölcspálinka. Helyét átvette a hideg úton, finomszeszből, vízből és aromából előállított szeszesital, amit persze pálinkaként értékesítettek.
Annak ellenére, hogy a XX. század viharai sem kímélték a pálinkát, az még ma is nagy népszerűségnek örvend. Mielőtt végleg befellegzett volna ennek a csodálatos italnak, megjelentek azok az emberek, akik ma a csúcspálinkákat főzik. Küzdöttek, harcoltak, közben egyre jobb pálinkákat főztek, és hihetetlen harcok árán 2002-ben elérték, hogy a pálinkát az Európai Unió is elismerje magyar italként. A pálinka szó kizárólagos használatáért Magyarország és Románia küzdött. Az uniós tárgyaláson mindkét félnek meg kellett védenie álláspontját, miszerint országa nyelvéből ered a szó. A magyar Külügyminisztérium képviselője felütötte a román nyelv értelmező kézi szótárát, ahol a palincă címszó alatt a következő magyarázat volt olvasható:
„A palincă magyar eredetű, gyümölcsből erjesztéssel és lepárlással készülő szeszesital.”
Az Európai Uniós panel ezzel a kérdést eldöntöttnek tekintette, így Magyarország megkapta a kizárólagos szóhasználat jogát.
A pálinka hungarikum lett, újra egyik nemzeti büszkeségünk, és mi újra világhírről álmodunk.
